2018. máj 14.

A harcos istennők kora még nem járt le!

írta: Demencze Ilona
A harcos istennők kora még nem járt le!

Michael Walden - Eshtar

A Galaktika Start Könyvek negyedik regénye Michael Walden - Eshtar című, rendkívül összetett története bár 2016-os kiadás, annál inkább érdemes rá odafigyelni, hiszen a második rész is kijött időközben, illetve előrendelhető a trilógia befejező része. Az író jól feladta nekem a leckét, mivel eddig nem sok sci-fit olvastam, fogalmam se volt, hogy mire számítsak. Őszintén, megérte elolvasni!

A fülszöveg nagyon megtévesztő. Abszolút nem azt kapom, mint amit leírnak benne. Amiről a könyv valójában szól, az sokkal több és összetettebb, mint amit odabiggyesztettek a hátuljára. A történet egyszerre több szálon fut, az elején rengeteg név, idegen kifejezés, vallási és politikai forma, helyszínek tömkelege zúdult a nyakamba. Gyakorlottabb sci-fi fanoknak ez biztos nem okoz nehézséget, nekem egy kicsit feladta a leckét. Még jegyzeteket is készítettem közben. Michael Walden zseniálisan tud világot építeni, miközben olvastam, szinte már- már elhittem, hogy Inisfael valóban létezik. 

" Inisfaelről viszont annál többet elmondtak. Földszerű bolygó volt, mediterrán hangulattal, a földihez hasonló élettel. Az evolúció ott is teljesen hasonló eredményeket produkált. Jelen volt a kétneműség, a bilaterális szimmetria, voltak ízeltlábú élőlények, bár némelyik mintha horrorfilmből lépett volna elő; voltak gerinceseknek megfeleltethető, nagytestű állatok, amiket egyelőre porcgerinceseknek neveztek." 

covers_386837.jpg

Lássuk a történetet, és a karaktereket!

Az író nem kertel, azonnal a jövőben (akkori jelenben?) találjuk magunkat Inisfaelen, ahol egy kutatócsoport rejtélyes felfedezést tesz. Mikaelről azonnal sejteni lehet, hogy nagy szerepe lesz a későbbiekben, amit nem is lőnék le. Kutatótársaival olyan kalandba keveredik, amiről álmodni se mert korábban, ez pedig örökre megváltoztatja az életét. Mi köze ennek az egésznek a "véres hercegnőhöz"? Előbb- utóbb kiderül. 

Évezredekkel ezelőtt Mezopotámiában Gilgames harcát is figyelemmel követhetjük Kis sötét ura ellen. Véres csaták, megannyi titok, és háttérinfó bújik meg ezekben a részekben. Gilgamesnek mindent meg kell tennie az istennő védelme érdekében, különben borzalmas dolgok bekövetkezése várható. Itt már erősen agyaltam, hogyan is függ majd össze több ezer évnyi távlatból a jövővel ez a színtér. 

"- Ne haragudj, Sana. Bocsánat, hogy rád öntöm az ostobaságom. 
- Semmi baj. Hiszen csak férfi vagy. Nektek nem úgy osztották a megfontoltság és józan ész ajándékát, mint nekünk, nőknek." 

Vittorya Astarte magas rangú katonatiszt nevelőapjával él a Föld nevű bolygón. A lány egy szerencsétlen balesetnek köszönhetően súlyos lábsérüléssel kénytelen élni a mindennapjait. Egyik napról a másikra az apát egy titkos NASA kolónia vezetésével bízzák meg, egy teljesen idegen bolygón. Vitt élete fenekestül megváltozik, részt vehet olyan kiképzésen ahol jelleme és fizikai készségei is fejlődni tud. Inisfael azonban sokkal többet tartogat számára, mint azt valaha gondolta volna. A múltja, a sorsa, a jövője összefonódik az Áramlással, a Férgekkel és egy karddal, ami plusz misztikumot nyújt az olvasónak. Kifejezetten tetszett, hogy ez az istennőként tisztelt lány, nem egy tipikus szépségideál. Alacsony, vékony, testi fogyatékossága van, akaratos, morcos, ám de harcias. Jó olyan könyvet olvasni, ahol nem tökéletes külső teszi az embert lenyűgözővé, több ilyen kéne a polcokra.

 Végül nem hagyhatom ki a kedvenc szereplőmet Aurorát, aki egy nagyon tökös csaj. Mi kell egy igazán pörgős cselekményszálhoz? Szovjetunió, vadászgépek, és egy bevállalós, kőkemény személyiség. Imádom a temperamentumát, a szakértelmét, és azt, ahogyan az Áramlást mindig képes a saját javára felhasználni. Aurora ugyanis nem egyszerű földi halandó, ez gyorsan ki is derül az első fejezetéből. Nagyon kíváncsi vagyok milyen kalandokat tartogat még az író vele. 

"Aurora lassan lépkedett visszafelé, feltett kezekkel. Lepillantott, már futottak felfelé a kommandósok. Ha menekülni akart, csak előrefelé tehette, a tiszten keresztül. Hirtelen iszonyúan bedühödött. Na ne már, hogy ez a vége! Minden küzdelem, minden kiképzés, az elmúlt évek, amiket hol nyomorúságos körülmények között, hol egy ülésbe szíjazva töltött, mind hiába valóak voltak!?"

Rengeteg szereplőt ki tudnék még emelni, akiket kifejezetten megkedveltem. Nagyon örülök, hogy az író ennyi törődést szánt a karakterek egyediségének, tényleg nincs két egyforma személyiség. A vallásnak nagy szerepe van a történések alakulásában, rendkívüli módon szövi át Inisfael lakóinak életét. A regény tele van akcióval, harcászati megoldásokkal, kardok suhanásával, lélekkel. Megannyi rejtély, amik csak arra várnak, hogy az olvasók felfedezzék őket. Megannyi csodás, egyedi szereplő és egy elképesztő alapossággal kidolgozott világ kecsegtet a további kötetek elolvasására. Alig várom, hogy belekezdhessek a második könyvbe, és összeálljon a kép, válaszokat kapjak a kérdéseimre, illetve tovább izgulhassak a kedvenc szereplőimmel. 

Jó szívvel ajánlom azoknak akik szeretik a fantasztikus irodalmat, a több cselekményszálas történeteket, és az új világok felfedezését. Elgondolkodtató könyv, nem ponyva, szóval aki könnyed esti olvasmányra vágyik akkor nem ez lesz a jó választás. Annak aki szeret agyalni, harcos jeleneteket olvasni, és preferálja az erős karaktereket, kötelező! 

Tudom, hogy az író egyre jobban átlátja az írás ügyes- bajos dolgait, és folyamatosan fejleszti a tudását, hogy a következő kötetek még tökéletesebbek legyenek. (Nem mellesleg talált egy jó szerkesztőt). Engem az elkövetkezendő regényeire egészen biztos megnyert magának. 

29513092_416447348778498_2022074234394242788_n.jpg

Köszönöm a recenziós példányt az írónak, Michael Waldennek, aki végtelen türelemmel és bizalommal kivárta az ajánlómat. Különleges élmény volt olvasni. Köszönöm! :) 

 

A sorozathoz tartozó Facebook oldalon tudtok informálódni a könyvről.

Michael Walden hivatalos Facebook oldalát ITT találhatjátok meg. 

Az Eshtar I-II. megvásárolható a Galaktikaboltban.  A III. rész már előrendelhető.

 Írta: Demencze Ilona

 

 

 

Szólj hozzá