Képzelj el egy olyan találmányt, amely képes a puszta gondolataidat megjeleníteni! Mit tennél ha a birtokodban lenne? Ronil Caine- Rémteremtő című második regénye (az első 2016-ban a Lilian volt) lazán megüti azt a mércét, amit egy jó sci-fi regénytől elvár az ember. Izgalmas és jól felépített, illetve stílusban is hozza azt a szintet ami szinte letehetetlenné teszi a könyvet.

Fülszöveg
"Ha ​egy technológia lehetővé tenné, hogy valósággá változtasd a gondolataidat, mihez kezdenél? Meggazdagodnál? Illuzionistaként sztár lennél? Segítenél másoknak? Vagy eltakarítanád a szabadlábon lévő bűnözőket? Miért is ne, egy gondolat nem hagy semmilyen nyomot, nem igaz? 
Dai intelligens fiatalember, aki barátjával, Artival megalkot egy gondolataikat megjelenítő gépezetet. A testet öltő gondolatok azután bármire képesek. Habár Dai a világot kívánja jobbá tenni, a drasztikus módon szaporodó titokzatos halálesetek száma az ismert bűnözők körében hamar felkelti a rendőrség figyelmét. A pszichológiai macska-egér játékban pedig annak az igazsága győz, aki a legtovább bírja a szabályok nélküli küzdelmet. 
Vajon meddig tudja Dai uralni a maga teremtette szörnyeket? Vagy elméje sötét bugyrai végül őt magát is elnyelik?"

Rögtön az elején leszögezem, hogy a történetet nem szeretném a Death Note árnyékába helyezni, annak ellenére sem, hogy sokan kiélezik ezen párhuzamra a kritikájukat.

Amikor megláttam a könyv borítóját, azonnal tudtam, hogy ez kell nekem. Később a fülszöveg is meggyőzött, hogy nekem ezt olvasnom kell. A Galaktika jóvoltából gyorsan hozzá is jutottam egy példányhoz, amit ezúton is köszönök. Már a legelső fejezetnél megbizonyosodtam, hogy Caine stílusa pazar és igényes, nagyon olvasmányosan görgeti a szálakat oldalról oldalra. Érződik, hogy sok kutatómunka áll a regény hátterében, hiszen a tudományos részeket nagyon érthetően, mégis szakmai nyelvezettel tálalja. Tetszett a két szálon futó cselekmény, egyik részről Dai, másik részről pedig a nyomozók álláspontját és okfejtéseit ismerhetjük meg.
A két fiatal: Dai és Arti szinte csodagyereknek számít, akik tudományos közegben nőttek fel, különcök, érdeklődők, világmegváltó tervekkel. Daiban erősen él a bizonyítási vágy, apját is túl szeretné szárnyalni, ehhez azonban az kell, hogy valami egészen egyedi felfedezéssel álljon elő. Artival kiváló csapatot alkotnak, kiegészítik egymást, kimondatlanul is barátság szövődik kettőjük között. Amikor titkos projektjük sikerrel jár, mindketten mérhetetlen izgatottsággal vetik alá magukat a számtalan kísérletnek. Arti karaktere talán kevésbé becsvágyó, ő megelégedne azzal a népszerűséggel, amit a gépezet hozhatna számukra, Dait érzései azonban kezdik más irányba terelni.

"Hosszú távon nagyon nehéz megtartani és irányítani egy gondolatot- írta Dai később a naplójába. - Ahogyan fejben, úgy a valóságban is. Az ember agya dolgozik, csapong, és ez kihat a tudatos gondolatalattira is. Nem is kell megfogható dolognak lennie, egy kósza asszociáció is elég, hogy a tünemény megszűnjön létezni."

Az események igen nagy fordulatot vesznek, amikor Dai az önkéntes igazságosztó szerepét kezdi magára ölteni, ebből is látszik, hogy neki a puszta hírnév és elismerés nem elég. Isten akar lenni, mindenki felett álló, aki rettegésben tarthatja a gonosztevőket, és biztonságban a jókat. A rendőrség azonban erről teljesen máshogy vélekedik, Rainey nyomozó minden követ megmozgat, hogy felfedje a rejtélyes gyilkosságok mögött megbúvó elkövetőt. A sikerhez azonban az kell, hogy ledöntse saját realitásának határait, és elfogadja, hogy nem szokványos bűnözővel van dolga. Izgalmasan bontakozik ki Rainey múltja, miközben a macska-egér játék megállás nélkül folytatódik. Sok morális és erkölcsi kérdést felvet a történet, maga az olvasó is megkérdőjelezi amit meglehet. Helyes-e gyilkosokat ölni, károkozó embereket megfélemlíteni, az igazság nevében kivégezni valakit? Valóban jobb lesz így a világ? Az emberiségnek szüksége van egyáltalán erre? Caine jól tudja mivel lehet hatni az érzelmekre, és ezt rendkívül jól ki is használja. Amikor Dai már a törvény képviselőit sem kíméli, átcsap az egész történet valami más hangulatba. Szerintem a fiú karaktere jól felépített, érződik rajta a változás, a határok átlépésének következménye. Egy idő után már nem is tudtam eldönteni, hogy még mindig a bűnözők kiiktatása a legfőbb célja, vagy a rendőrség ellenszegülésének megtorlása. 

Nagyon tetszettek az akció jelenetek, ahogy a borzongató lény megjelenését leírta, teljesen libabőrös lettem. A legfélelmetesebb dolog az volt az egészben, hogy adott egy emberi alak vagy egy rémisztő külsejű azonosíthatatlan valami, amely elől egyszerűen nem tudsz elbújni vagy elmenekülni. Nem vagy képes megvédeni magad, hiszen azt sem tudod mivel állsz szemben. Borzongató jelenetek tetőzték a feszültséget, és tartották fent végig az érdeklődésemet. 

"Tudtam, hogy az emeleten vannak még emberek, de lent csak én voltam. (...) Közben füleltem honnan jöhet a zaj, és akkor újabb üvöltés rázta meg a fogdákat. Úgy ért véget, hogy tudtam, valaki éppen meghal."

Összességében nagyon tetszett a regény, szórakoztató és izgalmas volt. Az írói stílus és igényes fogalmazásmód élvezetessé teszi az olvasást, könnyen haladtam vele. Szívesen fogom olvasni Ronil Caine következő regényét is, szerintem nincs szüksége remake történetek kitalálására, van ott fantázia bőven. 

Ajánlom a könnyedebb sci-fi történeteket kedvelőknek, a tudomány iránt érdeklődőknek és az anime/manga fanoknak is. Korosztályt tekintve inkább 16+ 

Ronil Caine hivatalos Facebook oldalát ITT találjátok.
A könyvet megvehetitek többek közt a Galaktikaboltban és a Bookline oldalán is. 

 Írta: Demencze Ilona