Olvassunk hazai kortárs íróktól

Olvass Hazait!

Miből lesz a cserebo… vlogger?

Interjú a Read That Book Patrikjával

2017. augusztus 08. - Demencze Ilona

 10387291_449723975203141_7693467264174569806_n.png

Amikor legelőször hallottam a vlog és vlogger kifejezéseket, fogalmam sem volt róla, hogy eszik vagy isszák azokat. Telefonos segítség helyett a böngészőmhöz fordultam megvilágosodásért. Mint kiderült számomra, emberek százai foglalkoznak az úgynevezett videóbloggerkedéssel, nem kevés követőt magukhoz vonzva.

Természetesen könyves körökben is szétnéztem a Youtube-on, és legnagyobb örömömre így találtam rá Patrik csatornájára. Közel 90 videóval büszkélkedhet, mely állomány hétről hétre egyre csak bővül. Első pillanattól fogva szimpatikus volt őszinte véleményeivel, egyedi humorával és végtelenül aranyos stílusával. Akkor is mosolyt csalnak arcomra a videói, ha rossz passzban vagyok, vagy teljesen ihlet vesztett állapotban tengődöm.

Már egy ideje elhatároztam, hogy készítek vele egy interjút, amely most össze is jött. Büszkén osztom meg veletek Patrik válaszait, melyek által még nagyobbat nőtt a szememben. Bebizonyítja, hogy megéri bátornak lenni, vállalni önmagunkat, hogy lehet önző érdekek nélkül csatornát vezetni, és mindeközben szerénynek maradni. A technikai nehézségek ellenére, a legjobb tudását bevetve, Patrik alázattal és töretlen jókedvvel fordul a nézőkhöz.

Nincs más dolgotok, mint hátradőlni és élvezni a vele készített interjúmat.

 

Olvass Hazait!: A Moly.hu profilod bemutatkozójában „halk” embernek vallod magad. Ehhez képest a Youtube csatornád nagyon is dübörög. Azért választottad a vloggerkedést, mert szerettél volna kitörni ebből a csendből?

Patrik: Így igaz! Mindig egy félénk, visszahúzódó srác voltam, aki nehezen, vagy egyáltalán nem merte felvállalni a véleményét, így már régóta gyökeret eresztett bennem a vágy, hogy valamilyen módon eljuttassam az embereknek a véleményem úgy, hogy valójában nem kell senkivel szemtől szemben állnom. Erre a Youtube tökéletes helynek bizonyult.

Olvass Hazait!: Lehet elcsépelt kérdés, de nem hagyhatom ki. Miért pont könyvek?

Patrik: Én 16 éves koromban váltam igazán nagy olvasóvá, és ahogy az előbbi kérdésben említettem azt a bizonyos vágyat, ekkor jött az ötlet a vloggerkedésre. Ugyan még csak pár éve van ez az egész, de akkoriban szinte egyáltalán nem volt csak (leginkább fiataloknak szóló) könyvekkel foglalkozó csatorna a magyar Youtube-on. Ez adott igazán nagy löketet az elején, hogy valami olyanba kezdhetek bele, ami egyáltalán nem egy elhíresült, közismert dolog.

Olvass Hazait!: Hazai vagy külföldi regényeket részesítesz előnyben?

Patrik: Az esetek túlnyomó részében külföldi regényeket szoktam olvasni, viszont egyáltalán nem vetem meg a hazai regényeket sem. Jó pár hazai írónak is imádom a regényeit. Az amerikai/angliai „booktube” hatására erősebb nálam a vonzódás a külföldi regények iránt. Valahogy mindig is vonzottak a külföldön menő dolgok, és számomra ez így van a könyveknél is.

Olvass Hazait!: Angolul vagy magyarul szeretsz jobban olvasni?

Patrik: Nehéz kérdés, jelenleg az angolul való olvasást preferálom, de továbbra is szeretek magyar nyelvű regényeket is olvasni. Számomra is meglepő, de ebben az évben túlnyomó részben szinte csak angol nyelvű regényeket olvastam, ami már csak azért is bizarr kicsit, mert pár éve bele se mertem volna vágni egy angol könyvbe. Szeretem az angol nyelvet, illetve az olvasással folyamatosan növelhetem a tudásomat, és gyarapíthatom a szókincsemet. Illetve az is hozzájátszik a dologhoz, hogy sok külföldi sikerregényért éveket kéne várni, hogy kiadják magyarul, én pedig sosem voltam egy türelmes típus.

Olvass Hazait!: Nevezz meg egy-egy kedvenc hazai és külföldi könyvet vagy írót.

Patrik: Hazainak egyértelműen Böszörményi Gyula- Leányrablás Budapesten című könyvét említeném, külföldinek pedig jelenleg Patrick Ness- Release című könyve viszi a prímet.

Olvass Hazait!: Mi jelenti számodra a legnagyobb nehézséget a vloggerkedésben?

Patrik: A technika. Sajnos mai napig nehézségeim vannak a videók felvevése és megszerkesztése során, a technikai eszközeim elavultsága miatt (egy hat éves laptoppal vágok; egy nem túl jó mobillal veszem fel a videókat). Voltak is emiatt nehéz pillanataim, és rengeteg videóm egyáltalán nem jó minőségben került fel az internetre, de mindig próbálom a legtöbbet kihozni a videókból minőségileg.

Olvass Hazait!: Melyik részét élvezed a legjobban?

Patrik: A nézőimmel való kommunikációt. Felbecsülhetetlen érzés számomra pozitív kommenteket kapni. Sosem gondoltam volna, hogy ennyi ember szeretni fogja a videóimat, elfogadja a véleményemet, és talán egy kicsit kedvel is engem. Hatalmas dolog ez számomra, és ez az, ami folyamatosan hajt előre.

Olvass Hazait!: Te írsz esetleg valamilyen történetet, verset, bármit?

Patrik: Ha megcsókol a múzsa, csak megnyitok egy szöveges dokumentumot és írni kezdek. Leginkább fantasy regényekbe, ifjúsági történetekbe vágok bele, ám rossz tulajdonságom, hogy az ihletem amilyen gyorsan jön, olyan gyorsan tovaszáll, így rengeteg befejezetlen történettel van tele a gépem, de biztos vagyok benne, hogy egyszer megemberelem magam, és befejezek egy történetet.

Olvass Hazait!: Tudsz olyanról, aki a videóid hatására kezdett el olvasni?

Patrik: Tudok, és valójában ez egy nagyon vicces sztori. Szóval több olyan ember is van, aki a videóm hatására kezdett el egy adott könyvet (aminek mérhetetlenül örülök), de csak pár olyanról tudok, akik a videóim hatására kezdtek el olvasni, ezek pedig legnagyobb meglepetésemre a gimis, fiú osztálytársaim. A középiskolában sem én voltam a legmenőbb arc az osztályban, mindig próbáltam a háttérben maradni, amikor azonban megtörtént az elkerülhetetlen; az osztálytársaim megtalálták a Youtube csatornámat, egyáltalán nem az történt, amire számítottam. Ugyan mindenkivel jó kapcsolatom volt, de arra számítottam, hogy poént űznek majd belőlem, vagy ferde szemmel néznek rám, azonban csodálni kezdtek, és valami átragadhatott rájuk, mert hamarosan ők is olvasni kezdtek, akik amúgy egyáltalán nem olvastak hobbiból előtte. Ekkor éreztem először azt, hogy tényleg van jelentősége ennek az egésznek.

Olvass Hazait!: Mennyire tartod fontosnak, hogy egy friss könyvről alkotott véleményed az elsők közt kerüljön fel az internetre?

Patrik: Elég fontosnak tartom, mivel így lehet a leginkább eljuttatni a könyv hírét az emberekhez, így kelti fel a legtöbb érdeklődést.

Olvass Hazait!: E/1 vagy E/3-ban megírt történeteket szereted jobban, miért?

Patrik: Műfaj függő. Ha egy fantasy regényről van szó, akkor inkább az E/3 az előnyös, főleg ha több szemszögből íródik a történet, több karaktert követünk. Ha tini-drámáról van szó, akkor jobban szeretem az E/1-et, mert így jobban beleláthatunk a főszereplő fejébe, jobban át tudjuk élni az érzelmeit.

Olvass Hazait!: Olvastál már olyan könyvet, amelyben a negatív szereplőt jobban kedvelted, mint a főhőst?

Patrik: Victoria Schwab-tól az Egy sötétebb mágia című könyv. Holland mindig egy kicsit közelebb állt a szívemhez, mint Kell.

Olvass Hazait!: Ha bármelyik regényhős, antihős szerepébe belebújhatnál, ki lenne az és miért?

Patrik: Egyértelműen Kelsier lenne az Brandon Sanderson- Ködszerzet című trilógiájából. Ki ne szeretne fémeket enni, azokból pedig extrém szuper erőket nyerni?! Háztetőkön ugrálni, kiélesedett érzékszervekhez jutni, embereknek az érzelmeit manipulálni.

Olvass Hazait!: Az általad vásárolt könyvek vagy a kiadóktól kapott recenziós példányok vannak többségében a polcodon?

Patrik: Egyértelműen az általam vásárolt könyvek. Kicsit szégyellem is magam, mert rengeteget költök új könyvekre.

Olvass Hazait!: Van olyan booktuber, akitől szoktál ötleteket meríteni a csatornád változatosabbá tételéhez?

Patrik: Minden booktubertől. A külföldiektől és az itthoniaktól egyaránt. Külföldiek közül leginkább Regan-t követem (peruseproject), és tőle kapom a legtöbb ihletet.

Olvass Hazait!: Imádom a humorod. Van olyan pillanat, amikor te is felnevetsz a saját videóidban elcsattanó poénos részeken?

Patrik: Nem egyszer volt már, hogy szerkesztés közben szétröhögtem magam valami random beszólásomon. A helyzet az, hogy nálam ezek teljesen véletlenszerűen jönnek, ezért sem tudnám, mondjuk előre megírni és betanulni a mondanivalómat. Szeretek szabadon beszélni, már amennyire tudok.

Olvass Hazait!: Elárulsz magadról egy érdekességet, amit eddig nem tudtunk?

Patrik: Rettentően félős vagyok, ennek ellenére imádok horror sorozatokat, és ijesztő könyveket olvasni. Ebből következik, hogy csak TV-vel tudok aludni, és sokszor nem merek a fal felé fordulni. Hisz ki tudja, mi van a hátad mögött.

Olvass Hazait!: Kemény vagy puha kötés?

Patrik: Puha. Olcsóbb és kényelmesebb, ha pedig kicsit elavul, legalább látszik rajta, hogy olvasva volt.

Olvass Hazait!: Könyvjelző vagy szamárfül?

Patrik: Könyvjelző, uh, kiráz a hideg a szamárfültől. :D

Olvass Hazait!: Kutya vagy cica? :)

Patrik: Kutyus. :)

Olvass Hazait!: Köszönöm az őszinte válaszaidat, és további sok követőt kívánok az oldaladra, illetve kitartást. Remélem, egyszer a fiókodból is kikerül valami frappáns történetet.

Érdemes tehát kitartónak lenni, Patrik rengeteg emberhez hozta közel az olvasás felemelő élményét, cserébe ő is megtanulta, hogyan lépjen ki a csend homályából. Egy adok- kapok játék a virtuális térben, mely falakat dönthet le.

Patrik Youtube csatornáját megtaláljátok ITT.

Facebook fiókját pedig ITT.

A Moly.hu-n pattsims97 néven találjátok meg. 

 

Átalakulni egy betegségben

Tóth Kinga- Holdvilágképűek ajánló

Tóth Kinga egészen egyedi megvilágításba helyezi az autoimmun betegségek velejáróit. A Hazai Attila Irodalmi Díjas költőnő összeköti a zenét az irodalommal és a képzőművészettel, mely egyveleg, egy másik síkra képes repíteni az embert fejben és lélekben. 

Nem is gondolnánk, hogy sokkal több autoimmun beteg él ma hazánkban, mint ahányan ráktól szenvednek. A Drót-on korábban már írtam egy cikket ezzel kapcsolatban a Lupus világnap alkalmából. Szívügyemnek érzem ezt a témát, hiszen személyesen is érintett vagyok benne. Tóth Kinga könyvére az Ünnepi Könyvhéten hívta fel a figyelmem Tibor barátom, amikor videóinterjút készítettünk a művésznővel. A helyszínen meg is vásároltam a könyvet, melyet Kinga nagy örömmel dedikált a részemre egy egyedi kis üzenettel. 

fi0a1921.jpg

Tóth Kinga vizuális- és hangköltő, performer, tanár

 

"A beavatkozások víziókat, delíriumos állapotot okoznak, a kezelés nem ismert, a gyógymód nem ismert, a betegség kimenetele nem ismert." 

Hogyan fogható meg egy olyan betegség, amely mindvégig benned lappang? Hogyan magyarázod el, hogy nem fertőző, ez csak téged bánt? Birkózz meg vele, fogadd el, ne fogadd el, küzdj meg vele, törődj bele! Olyan dilemmák ezek, melyek egy egész életen át elkísérnek.

Kinga többször is olyan vízióba csalja az olvasót, mintha a kórházi lét teljesen természetes lenne, a mindennapi élet velejárója. Vizsgálat vizsgálat után, csövek, tűk, nővérek, falak, támpontok, képzetek, szagok tömkelege. Eljön az a pont, amikor a kórházban már úgy érzed, hogy szinte hazajársz, és az ott dolgozók is mind megismernek. Elfogadtad, nem lázadsz, mert jobban akarsz lenni. Nem meggyógyulni, mert azt nem lehet. 

"Ömlik a levegő, feszül a garat,  a tüdő, a cső, a műanyag a gyomorhoz érkezik. Mélyeket lélegzem, az ernyeszt. Aki fölém hajol, nem ellenség. Aki belém hatol, az, aki meg akar gyógyítani. Ez a munka, most ellazulok és kiengedem, azt képzelem, a levegővel kijön a cső is, és szebben fogok énekelni utána."

Kedves olvasó, hidd el, nem siránkozásról  és önsajnálatról szól a könyv. Elmesél, bemutat, megragad, vizualizál. Holdvilágképünk lesz, hullik a hajunk, meghízunk. Köszönjük szteroid, hogy életben tartasz és függővé teszel. Köszönjük, hogy lassan jönnek azok a mellékhatások, hogy kis dózisnál újra lehet kezdeni az életet. Aztán minden kezdődik újra.

"Egy idő után szervet választ, célzott kezelés ajánlott. 64 milligram - 48 milligram - 32 - 24 - 12 -8 -12 - 24 vissza." 

Kinga leírja, hogy milyen átalakuláson megy keresztül a betegség által. Vannak nehezebb és könnyedebb időszakok. Egyikre se lehet felkészülni valójában. Képzeljük el, hogy az egész addigi életünk megváltozik, mi pedig vele változunk. Nem csak belülről, kívülről is hatással van ránk. Mindenkire a környezetünkben. 

 A könyv maga nem hosszú, rövid szövegrészekkel és rajzokkal tarkított. A végében röntgenfelvételek, leletek, rajzok sokasága. Könnyen olvasható, tartalmának emésztéséhez azonban több idő kell. A könyv egyébként három nyelven is olvasható, mindegyik tartogat magában egyedi meglepetéseket. 

Ajánlom minden autoimmun betegtársnak, támogassuk azt, aki nem csupán magáért, hanem értünk is ír. Ajánlom minden egészséges embernek, hogy lássák mekkora kincsük van valójában. Ajánlom azoknak, akik hajlandóak elrugaszkodni a egyszerű leírásoktól, és képesek értelmezni az elvontabb részleteket. 

Köszönöm Kingának, hogy megírta ezt a könyvet mindannyiunkért! Köszönöm a kedves szavait, és a nyitott hozzáállását. Csodás, sokoldalú személyiség, akit érdemes figyelemmel követni, mert mindig tud valami egyedit alkotni.

20179817_10209137871111656_1266441990_n.jpg

4 mg szteroid mellett nem olyan látványos a Holdvilágképem, de megpróbáltam imitálni. Csak vidáman :) 

Tóth Kinga blogja ITT

Tóth Kinga írói Facebok profilja ITT

A könyvet megvásárolhatod ITT

Állati ösztönöktől vezérelve

Furry a javából!

Jandácsik Pál könyvének elolvasását nem véletlenül időzítettem a Lada-kaland kellős közepére. Az Állatok maszkabálja végigutazta velem már a fél országot, Farádon, Bakonybélben és Balatonfüreden még pózolt is a kamerának. A tavalyi megjelenés ellenére nem szeretném elvenni senkitől az olvasás izgalmát, ezért igyekszem a lehető legkevesebb spoilert beleépíteni az ajánlómba. 

19437689_1535642119840826_8588893456151178953_n.jpg

Farádon kezdődött az olvasás

A könyvről elöljáróban érdemes tudni, hogy nem egy lányregény. Erősen kiérdemli a 18-as piros karikát minden tekintetben. A furry műfaj egyediségével, állatiasan kifordított világképével, nem egy szokványos iromány. Az író rögtön belecsap a lecsóba, brutális gyilkossággal indít. Folyamatosan kapjuk az információ morzsákat, melyek összerakásával egyre inkább fokozódik az izgalom. Sok párhuzamot von az emberiség mindennapjaival, felismerhetőek benne híres filmek, személyek, történelmi események. Egyfajta társadalomkritika is megbújik a sorok között, melynek nagyon örültem. Magamra ismertem például, amikor Christie (párduc lány) az érintőképernyős telefonjával bajlódik. Hiába gyártják mindenféle méretben és típusban, mégis kihívás normálisan gépelni rajtuk. 

A történet Cesar Darlington nyomozó (németjuhász) kutakodásával indul. Akár azt is hihetnénk, hogy ő lesz a főszereplő, akivel a rejtélyes események végére járhatunk. Ennek ellenére Arthur (róka) és Christie párosára terelődik a hangsúly, nem is akármilyen csavarral. Kettejük kapcsolata még az állatok közt is furcsának hat, hiszen a társadalmi illetve a fajon belüli különbségek itt is megmutatkoznak. A történet kibontakozásával betekintést nyerhetünk mindkettejük múltjába, mely nagyban segít közelebb kerülni személyiségükhöz, kapcsolatuk mélységének megértéséhez. 

"Arthur kíváncsian megfordult.
- Mi a baj Christie? 
A lány elővette a mobilját és egy fatörzs fényképét mutatta meg. A fába egy szív volt vésve, benne a következő betűkkel: "A+C". 
- Elég óvodás dolog -csóválta a fejét.
- A szerelem megfiatalít. 
- Miért nem adod fel, Arthur?- kulcsolta össze a kezeit számonkérően a lány. Oldalra billentette a fejét és tág pupillákkal meredt a rókára.
- Nem a végeredmény az igazán fontos a számomra, hanem maga a játék. Akár nyerek, akár nem, mindenképp jól járok. Ahogy a sakkban, az utolsó bábuig játszom. Ha el is vesztem a partit, a játék élménye még így is megmarad."

A történet gördülékenyen halad, a jól megírt párbeszédek és meghökkentő események sorozata mellett, szépen megírt okfejtések, elgondolkodtató részek teszik izgalmassá az olvasást. Kifejezetten tetszett, hogy a krimi, thriller és orgazmuskavalkád mellett gondolkodni is tudtam bizonyos részeken. Az emberi és állati ösztönök egyvelege, mely sokszor nem is különbözik annyira egymástól, teljesen levett a lábamról.

Nagyon örülök hogy első könyves íróként egy-két kisebb logikai bakin kívül nem tudtam belekötni Pali regényébe. Mindenből annyit kaptam amennyi szükséges volt, a sztori természetéből fakadóan pont elégnek éreztem a vérben tocsogást és a szexuálisan felajzott jeleneteket is. Az állati ösztönök dominanciája, mely az emberben is megtalálható, egy kifordított világban teljesen helyén való. A regény mindvégig hű maradt önmagához, nem akart többnek vagy kevesebbnek látszani, mint ami valójában. A karakterek szépen kidolgozottak, egyedi élettörténettel. 

19647964_10208969151973783_1051729372_o.jpg

Bakonybélben is kalandoztunk

Egyik kedvenc gondolkodós részem Cesar nyomozóval, miközben az Emberfarkas című filmen mereng:

"A munkája során megtanulta, hogy éppen elég, valódi szörny garázdálkodik az utcákon, mintsem kitalált lényeket okoljunk a szörnyűségekért. Felvilágosult világban élünk; az évszázadokkal ezelőtti emberfarkas mítoszokról is kiderítették a történészek, hogy valójában csak szőrtelen, genetikai betegségben szenvedő állatokat véltek embernek. Persze a világháló tele volt hamis videókkal és képekkel. Repülő csészealjak, idegenek, emberek, halottlátók, emberlátók...
-Micsoda marhaság...- csóválta a fejét Cesar, amint a film ahhoz a jelenethez ért, amikor Riley megöli a lényt. Nem bánta meg, hogy felelevenítette az alkotást, csak meggyőzte a saját igazáról. Emberek nincsenek!"

A történet egy különösen furcsa, horrorisztikus Halloween-i maszkabállal csúcsosodik ki, elképesztően bizarr jelmezekbe bújt állatok féktelen bulizása, mely előbb orgiába, majd fejvesztett menekülésbe csap át. A hajsza a végsőkig tart, nincs hova elbújni. Hatalmas csattanókkal zárul a regény. Pali olyan csavarokat tett a végére, melyek teljesen a padló alá döngöltek. Azonban úgy tettem le a könyvet a kezemből, hogy minden kérdésemre magyarázatot kaptam. Nem maradtak elvarratlan szálak, a felismerés villanykörtéje 1000 Wattal tombolt a fejemben. Az író egy igazán borzongató második rész reményét meghagyva zárta le az utolsó oldalt, amitől teljesen felpörögtem. Akarom! 

Jandácsik Páltól több zseniálisan megírt novellát is olvastam, melyek arra engednek következtetni, hogy következő regénye még kiforrottabb és profibb munka lesz. Egy igazi tehetség, aki színészként is megmutatja kaméleon arcát. Sokrétűségéhez amolyan "Palis fekete misztikum" és intelligencia párosul. Egy olyan író, aki képes fejlődni, akar és tud is csiszolni stílusán, haladva a tökéletes egyediség felé. 

 18446908_754040894778864_6174333050581228748_n.jpg

 Rókák, egymás közt

 

Olyanoknak ajánlom, akik megbirkóznak az esetlegesen felmerülő csúnya szavakkal, szexuális vagy véres jelenetekkel. (Pont annyi ilyen jelenet szerepel benne, amennyit az állatias viselkedésből adódóan ez a regény megengedhet magának. A történet hangsúlya nem ezen van!) Akik szeretik a horrort, thrillert, krimit, fantasyt, furryt azoknak biztosan telitalálat lesz ez a regény! Bátran ajánlom ezen felül mindenkinek, hiszen a rejtélyes események mellett egy igazán elgondolkodtató, és érzelmekben dús történet lovagolhatunk meg. 

Jandácsik Pált, szerzői Facebook oldalán ITT tudjátok elérni. 

A könyv megrendelhető ITT

 

Dübörög a Lada-kaland!

Nyolcadik napja úton az 1200s Lada kis hazánkban. Az olvasshazait.blog.hu péntek este csatlakozott a túrához Biatorbágyon. Szombaton meglátogattuk Szentendrén a Retro Design Centert, ahol fantasztikus élményben volt részünk. A sok autó és motor csoda mellett elmerülhettünk kicsit a rendszerváltás előtti időkben. Különféle játékok, háztartási eszközök, könyvek és katódsugárcsöves televíziókról szóló korabeli reklámok tették még élvezetesebbé az odalátogatók számára az élményt. Ha Szentendrén jártok, feltétlen látogassatok el ide! 

20170624_162922.jpg

19477936_1577174255634612_1300665998_n.jpg

Zsanettel a Lada Girls képviselőjével

19510090_10208935990584769_9113005710460813968_n.jpg

Bense Róbert főszerkesztő és jómagam a Retro Design Centerben

Vasárnap Esztergomba vezetett az utunk, nagy örömünkre a tavalyi Trabant- kaland nyertese Honffy Dani is becsatlakozott hozzánk. A határon átkelve először a Párkányi Veteránkertbe látogattunk el, ahol igazi apokaliptikus élményben volt részünk. Fantasztikus gyűjteménnyel rendelkezik, nem győztük kapkodni a fejünket. Felfedeztem többek között Mercedes írógépet és Lada varrógépet is. Számomra az írógépek és kamerák fellegvára volt ez a hely. Beszéljenek a fotók: 

20170625_152411.jpg

20170625_153127.jpg

20170625_152700.jpg

19489367_10208943929943248_706206549_n.jpg

19512280_10208943931663291_1647874002_n.jpg

19489298_1577174115634626_973664856_n.jpg

A mai napot Tatabányán töltöttük, ahol a Lada Császár autószalonnál egy szép kis veterán társasággal tölthettünk el kellemes órákat. Sajnos Tomcsik Nóra írónő nem tudott csatlakozni hozzánk, munkahelyi teendői miatt, de ha erre jártok mindenképpen szerezzetek be tőle egy dedikált példányt folytatásos regényéből.

A szerzői Facebook oldalamon már láthattátok választott első olvasmányom, amely nem más, mint Bogár Erika- Végtelen mezők vándora című novelláskötete. Olvasom a szálláson és a Ladában is. Fantasztikus élményt nyújt minden egyes történet. 

19510585_1533080846763620_1609044751442604296_n.jpg

20170624_112144.jpg

Erika könyvéből holnap reggel (06.27.) olvashatok egy jó kis idézetet, illetve egy rövid videóval is jelentkezünk Győrből, ahol egy közös ebédet tartunk az írónővel. Addig is olvassatok sok hazait, és barangoljatok szép kis hazánkban! 

A retrovasak.hu élménybeszámolóját ITT olvashatjátok. 

Fergeteges Lada-kaland!

Ahol a retró és a kortárs egy húron pendül

Június 19-én kezdetét vette az országjáró Lada-kaland a retrovasak.hu szervezésében. Bense Róbert barátommal elterveztük, hogy idén közösen vágunk bele kis hazánk felfedezésébe. Robi a tesztelok.hu és a retrovasak.hu főszerkesztőjeként, fantasztikus hangulatú cikkekkel veszi le a lábukról az olvasókat. Egyedi stílussal, és szívből jövő szavakkal teszi izgalmassá írásait. Az 1200s mellett Lada Hungary felajánlása által egy Vesta is vigyázni/követni fogja utunkat. A nagypapi és az unoka közös útját kísérhetitek figyelemmel. 

lk4.jpg

A túra célja a retró autós találkozók mellett a hazai tájak, ismert és kevésbé ismert nevezetességek, kulturális programok felkutatása. Gyönyörű kis országunk rengeteg szépséget rejt magában, úgy éreztük, hogy vétek lenne ezeket kihagynunk az életünkből. Ezeket az élményeket megfűszerezzük kicsit az olvasshazait.blog.hu szájíze szerint is. 

Idén nem csupán a vasaké lesz a főszerep, hanem képbe jön a kortárs irodalom is. A túra időtartamára kiválasztottam pár meglepetés könyvet, melyeket még nem lepleznék le. Folyamatosan olvashattok majd belőlük ízelítőt, végül pedig az ajánlókat. A különféle helyszíneken igyekszem minél több íróval, költővel találkozni, miniinterjúkkal színesebbé tenni a palettát. Az eseményeket követhetitek a Facebook oldalamon is. Igazán különleges élmény lesz számomra, hiszen ilyenre még soha nem volt példa. Vas és papír, lóerő és a szavak erejének kombinálása, felemelő száguldás lesz minden szempontból. Remélem Ti is velünk tartotok!

A közel 2000 km-es túra során ezeken a helyszíneken találkozhattok velünk: 

lada_kaland_2017_utvonal-page-0011.jpg

Akár retró járműved, akár könyved van, szívesen találkozunk veled! (Ha egyik sincs, az se baj természetesen) Legyünk egy közös élménnyel gazdagabbak a fenti helyszínek bármelyikén. 

Nagyon fontos információ, a Ladát meg lehet nyerni a túra végén! A részletekért KATTINTS!

Kedvcsinálónak megnézhettek egy nagyon profi kis videót a járgányról, amire nagyon büszkék vagyunk. ITT

Nem utolsó sorban, nagy örömmel osztom meg veletek az "Olvass hazait!" bannerét, melyet Galina Erikának köszönhetek. Örök hálám érte! Remélem nektek is tetszik. 

banner01_copy1-03.png

Misztikum a köbön!

Egy elképesztő történet Veres Attila tollából

Veres Attila- Odakint sötétebb című regénye annál is több, mint amit a fülszöveg sejtet. Ha korábban még nem hallottatok róla, a cinegore.net interjúját ITT olvashatjátok az íróval. 

18950924_326555087775584_8039105378414652200_n.jpg

(Kép forrás: Veres Attila írói oldala) 

Mivel egy teljesen friss megjelenésről van szó, nem szeretnék belemenni túlzott spoilerekbe. Mindemellett nem fogom senki munkásságához hasonlítani, mint ahogy azt már előttem megtették páran. Hazai a hazaiban, mondhatnám így is. Nem csupán azért éreztem különös bizsergést, mert Magyarországon játszódik, hanem mert olyan hangulati elemekkel tarkította a regényt, amelyek semelyik nemzet nem tudhat a magáénak, csak mi. 

Bár tudjuk, hogy a fejezetek elején található visszaemlékezések (riportok, újságcikkek, dalszövegek) mind a képzelet szüleményei, mégis van valami borzongatóan hiteles benne. Szinte a fejemben hallottam Torgyán József hangját ahogy a következő nyilatkozatot tette: 

"Az ökológiai egyensúly érdekében telepeket hozunk létre az Eseményterületen. 10-12 telepet, ahol a cellofoidák békében élhetnek, szakemberek gondoskodnak majd róluk. Az ország kristálytejellátása pedig zavartalan lesz." 

A történéseket Gábor szemszögéből kísérhetjük figyelemmel, aki elhatározza, hogy új életet kezd. (A regény végéhez érve, ez a mondat teljesen új értelmet nyert számomra.) Helyszínként bármelyik vidéki falut vagy kisvárost el tudom képzelni. Talán mindenhol van egy Mátyás presszó, ahol az idő megállt, a megszokott arcok sose kopnak ki belőle. Különösen tetszett, ahogy az író egyfajta görbetükröt állít a társadalomnak frappáns megjegyzéseivel. Sajátos humora végigkíséri a regény minden mozzanatát, amiben van valami abszurdum.

Az információ adagolása zseniális volt, az ember érezheti a fejében kigyúló villanykörtét, ahogy minden kezd értelmet nyerni és összeállni egyetlen masszává. Annyira izgalmas, gördülékeny és egyszerre meghökkentő az írásmód, hogy nem lepődtem meg amikor a sültkrumpli kiesett a számból evés közben. Minden egyes oldalnál azt éreztem, hogy a könyv letehetetlen. 

A kedvenc karakterem Szabolcs, akit sajnos össze kell kössek az egyetlen negatív élményemmel a könyvet illetően. Az egy regényre jutó spanglik számának világrekordját biztos Veres Attila nyerné, mindaddig amíg valaki fel nem találja a Nagy füves könyv-et. Nekem kicsit sok volt belőle, bár próbáltam egy mechanizmusként felfogni a spanglisodrás/ elszívás sűrű jelenlétét. Kicsit túlzásnak éreztem, mint egy szexmaraton hétvége után a ráadást. Visszatérve Szabolcsra, egy igen kedvelhető karakter, aki csak teszi a dolgát és lazul a világba. Jó megfigyelő, a cellofoidákkal különös odafigyeléssel törődik, főként metált hallgat. 

"Úgy éreztem lett saját állatom. Egyébként mindegyikkel játszottunk. Volt, akinek labdákat dobáltunk, volt, akit bottal kellett piszkálni, ketten a kötélhúzást imádták, egy pedig csak akkor nyugodott meg, ha Szabolcs LGT-dalokat énekelt neki."

Léna személyét valahogy nem éreztem teljesen a magaménak, úgy éreztem, hogy még nem ismertem meg igazán. Mindemellett egy szerethető lány, aki minden őrültségben benne van, Gábor és közte különös kapcsolat alakul ki. Attila gyönyörűen alakítja a szavakat, úgy hajlítja a mondatokat, mint a képzeletet, érzékletekkel írja le a szenvedélyt. Nagyon tetszettek ezek a részek, kicsit olyan érzés volt, mint amikor lebeg az ember. 

A regény végkifejlete egy totálisan apokalipktikus élményt nyújt, mely egyszerre döngöl a földbe és repít éteri magasságokba. Eggyé váltam vele, felemésztett és újjá teremtett Olyan különleges élményt nyújtott, amely után éjszaka csak forgolódtam az ágyamban, a képzeletem annyira túlmutatott fizikai mivoltomon, hogy nem tudtam tőle nyugodni. Köszönöm ezt az élményt! 

Úgy gondolom, hogy senki polcáról nem hiányozhat ez a regény. Akik pedig rajonganak a borzongásért, a misztikumokért, azoknak kötelező! Páratlan olvasásélményt nyújt, amely gondolkodásra serkenti az elmét, nem csupán könnyű esti ponyva. 

Köszönöm a könyvet az Agave Kiadónak, és Veres Attilának, hogy nem tartotta magában ezt a fantasztikus történetet! 

Veres Attila írói profilját megtaláljátok ITT

A kötetet beszerezhetitek ITT

Könyvheti TOP 10 listám

És egy kis élménybeszámoló

Tegnapi nappal véget ért a 88. Könyvhét, ideje megmutatnom nektek legújabb szerzeményeimet. Előtte azonban egy kis élménybeszámoló.

Büszkeséggel tölt el, hogy idén már hivatalosan is bloggerként, és a DRÓT online összművészeti és társadalomkritikai alkotói portál segédszerkesztőjeként vehettem részt az eseményen. Az első nap készítettünk egy rövid interjút a Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesületének új elnökével Péterfy Gergely íróval. Beszélt az Alexandra csődjéről és a közelgő könyvpiaci katasztrófahelyzetről. Az interjút megtekinthetitek ITT. Érdemes meglesni, hiszen ez minden könyvszerető embert érint, nem csak a művészeket.

Sok kedves író ismerősömmel és barátommal találkoztam, a felsorolás kedvéért (a teljesség igénye nélkül): Nádasi Krisz, Gabriel Eld, Holden Rose, Felhőhegyi Balázs, L.J.Wesley, Krencz Nóra, Tomcsik Nóra. Rajtuk kívül új értékes kapcsolatokra is szert tettem. A szombat délután igen kalandos volt, a kezdődő vihar igencsak megnehezítette a terepmunkát. A jókedvet azonban nem verhette szét. A vasárnapot a Tintakő könyvesbolt standjánál zártuk, Weiner Sennyey Tibor költő, főszerkesztő és életművész felolvasó délutánjával. A Pihik című kötetéből halhattunk részleteket, a végén pedig egy slammeléssel is megajándékozott minket, amit rendkívül élveztünk. 

Most pedig következzen a Könyvheti TOP 10 választottam. (Nem rangsor)

1. Urbánszki László –Ördögfattyú
Mindig is vonzott a magyar mondák világa. A történet a honfoglalás után játszódik, mely sokat sejtetően izgalmas kalandokat ígér. Urbánszki úr egy igazi egyéniség, akit simán el tudok képzelni lóháton, egy baltával a kezében, szablyával az oldalán. Köszönöm a recenziós példányt a Helikon kiadónak.

2. Tóth Kinga- Holdvilágképűek
Személyes indíttatásból választottam ezt a könyvet, hiszen nekem is egy autoimmun betegséggel kell együtt élnem. Kinga megírta mindazt, amit sokan nem vállalnak fel. Az irodalmat használta arra, hogy erőt öntsön másokba. Megtiszteltetés volt dedikáltatni vele a példányomat. Az írónővel készített videóinterjút megtaláljátok ITT.

3. Hartay Csaba- Holtág
Mezőtúri gyermekként számomra a Hármas-Körös és a holtágak jelentik az igazi otthont. Egyébként is szívesen olvasom Hartay írásait, ezt a könyvet pedig már régebben kinéztem magamnak. Szinte mérget mernék rá venni, hogy minden percét élvezni fogom.

4. Veres Attila- Odakint sötétebb
Már a fülszöveg is elég borzongást és izgalmat sejtet ahhoz, hogy azonnal felkeltse az olvasó érdeklődését. Különösen tetszik, hogy hazai pályán játszódnak a szürreális események. Az alap koncepció nagyon ígéretes, kíváncsi vagyok mit hozott ki belőle az író. Köszönöm a könyvet az Agave kiadónak.

5. Jandácsik Pál- Az állatok maszkabálja
Szintén olyan példány, amelyre már régebben szemet vetettem. Egy igazán különleges krimi, ahol emberek helyett az állatoké a főszerep. Hol húzódik az ösztönök határa? Létezik egyáltalán? Emberibb állatokról vagy állatibb emberekről fogok vajon olvasni? Az író stílusából, és az eddig tőle olvasott novelláiból ítélve, lesz meglepetés bőven.

6. Gabriella Eld- Emlékek Jordan számára (Ikercsavar krónikák I.)
Egy író- olvasó találkozón fedeztem fel magamnak a fiatal írónőt. Mesélt a koránt sem szokványos, extrém karaktereiről és magáról a regényről is. Azonnal éreztem, hogy meg kell szereznem. Ha leírásban is olyan őrültek a szereplők és az események, mint ahogy hangoztak, akkor a következő kötetet is szívfájdalom nélkül beszerzem. Dedikált példány.

7. Francesca H. Nielk- Sose engedj el! 
Egy könyves csoportban figyeltem fel az írónőre és könyveire. Az fülszöveg alapján, egy igen tartalmas mondanivalóval megspékelt olvasmányt tudhatok a magaménak. Nagy reményeket fűzök hozzá. Köszönöm a dedikált recenziós példányt az Urbis Könyvkiadónak. 

8. Meitner Tamás- Élhettek volna 
Az író két 20. századi asszonysorsot ismertet meg velünk. A szegény sorból származó Gina és Jarka boldogulását, kiteljesedését mutatja be, " Színek bukkannak fel a századelőről, a háborúkból, forradalmakból, de mindez pusztán villámló háttér a két nő sorsa mögött." Köszönet érte a Fekete Sas Kiadónak.

9. Weiner Sennyey Tibor- Pihik
Bár nem mostani megjelenés, de a Könyvhétnél ideálisabb alkalmat nem is találhattam volna a kötet átvételére. Nagyon szeretem Tibor egyéb verseit is, kíváncsi vagyok mit rejteget még számomra. 

10. Krencz Nóra- Megszámlálhatatlan
Szeretem a mesés elemeket, érdekel hogyan szövi ezt bele az írónő egy felnőtteknek szóló fantasy regénybe, Nóra elsőkönyves, aki nagy fába vágta a fejszét, hiszen a Megszámlálhatatlan egy folytatásos regény. Nagyon kíváncsi vagyok, hogyan csigázza fel az olvasót a következő kötetre.

A kiválasztott könyvek mindegyikéről fogok ajánlót írni. Remélem van olyan, amelyik a ti érdeklődéseteket is felkeltette. 

Ne feledjétek, olvassatok sok hazait! :) 

 

 

Nem bújhatsz el!

Krimi és érzelmek a magaslaton

Diana Landy könyve igazán meglepő módon került hozzám. A könyvfesztiválon ismerkedtünk össze és azonnal a kezembe is nyomott egy példányt, amit a helyszínen dedikált. Meg kell vallanom, fülig ért a szám. Ha úgy vesszük, ez az első recenziós példányom, így különösen boldog vagyok, hogy írhatok róla. :) 

Az írónő nem teketóriázott sokat, a könyv elejét olyan mennyiségű izgalommal töltötte meg, hogy majdnem elsírtam magam. "Istenem végre egy profi krimi!" A főszereplő Kate egy Magyarországról kivándorolt lány, aki egy amerikai nagyvárosban éli magányos mindennapjait. Múltját sűrű homály és mély fájdalom fedi, mely belengi az egész történetet. Egyedül az elhagyott épületek fotózása jelenti számára a megnyugvást.  Egy ilyen fotózás alkalmával azonban szemtanúja lesz egy rendőr gyilkosságnak. Menekülnie kell. Az események itt olyan gyorsan pörögnek, hogy csak kapkodtam a fejem. 

Alex Campbell jóképű, volt tengerészgyalogos ekkor kerül a képbe. Szinte az első pillanattól kezdve érezhető volt a vonzalom kettejük között. Ami kicsit szemet szúrt férfi főszereplőnk karakterében, hogy ahhoz képest amilyen traumán átment, egyszer sem voltak rémálmai vagy hangulatingadozásai. Nekem ez egy kicsit hiányzott, illetve szanaszét becézi Katet. Ez lehet csak nekem volt zavaró, de az ő személyiségétől kicsit több keménységet vártam. Kate karaktere tökéletes, minden cselekedete és megnyilvánulása hű marad önmagához, ami nagyon tetszett. 

A rejtőzködés közepette kicsit az volt az érzésem, hogy a krimi teljesen háttérbe szorult, néhány morzsát kaptam csupán. Az érzelmi szál kibontása került előtérbe, Kate karakterfejlődése szépen fel volt építve. Én hamarabb elkezdtem volna csepegtetni a Velásquez család történetét, de ez csak egy apró megjegyzés. Az utolsó 50 oldal viszont olyan szinten felpörög, hogy ismételten csak kapkodhattam a fejem. "Te jó Isten!" Diana Landry aztán tud írni! Csűrni, csavarni, titkolózni, izgalomba hozni és a végén úgy befejezni, hogy görcsbe álljon a gyomrom. Nem csak Kate és Alex múltját ismerjük meg, hanem a maffia családban megbúvó mocskos kis titkokra is fény derül. Ez kifejezetten tetszett, hiszen sokszor a "főellenséget" nem sikerül igazán megismernünk. Itt viszont olyan dolgok is kiderülnek amik üvöltenek azért, hogy a második kötetben berobbanjanak.

A regény második része a Nem felejthetsz el, nagyon ütős résszel kell induljon, hiszen a befejezés is olyan volt. Alig várom, hogy azt is beszerezzem, hiszen nem alhatok nyugodtan amíg meg nem tudom mi lesz a folytatás.

Kétség sem fér hozzá, hogy az írónő igazi tehetség, aki a romantikus és a krimi műfajban is megállja a helyét. Én ezt a kettőt szétbontanám a helyében, és vagy egyikre, vagy a másikra fektetnék nagyobb hangsúlyt. Úgy gondolom akkor tudna igazán kiteljesedni a stílusa, ha egyszerre csak az egyikre koncentrálna. A krimi részek igazán feszített tempót diktálnak és végig izgalomban tartanak, a romantikus részeken pedig szétfolytam a kispárnámon. Külön könyvben is olvasnám őket. 

Ajánlom mindenkinek! Krimi, romantika, izgalom, megdöbbentés, titkok tömkelege ami rátok vár.

Diana Landry Facebook oldala ITT 

Érdemes az írónő blogját is figyelemmel követni: ITT

Fülszöveg

"Durva kacaj, fájdalmas kiáltás. Kate Hollander, a sikátorba lépve olyasmit lát, ami örökre megváltoztatja az életét. Ő az egyetlen szemtanúja egy rendőr kivégzésének és ezzel a detroiti alvilág első számú célpontjává válik. Alex Campbell feladata, hogy elrejtse a lányt Antonio Velásquez szeme elől. Kate bizalmatlansága, és titokzatossága felkelti Alex érdeklődését. Vajon a csábítás és a szenvedély képes ledönteni az évek alatt felhúzott falakat? Az alvilág, vagy Alex Campbell jelenti az igazi fenyegetést? Kate, vajon képes lesz elengedni a múltat, vagy feláldozza a saját boldogságát? 
Diana Landry két részes regénysorozatának első része."

 

Író kérdez írót játék

Úgy terjeng köztünk az író kérdez-felelek játék, mint a frissen lefőtt kávé illata. Én Bogár Erika írónőtől kaptam kérdéseket, amiket itt a blogon meg is válaszolok. 

1. Abban a műfajban írsz, amit egyébként olvasni is szeretsz, vagy különbözik a kettő?

A fantasy műfaj áll hozzám a legközelebb, de szívesen lépek ki a komfortzónámból, ha lehetőségem van rá. A könnyed humoros témák és a komoly lélektani hangvétel sem áll tőlem távol. 

2. Mennyire tartod fontosnak, hogy a szerző tisztában legyen például bizonyos tudományos kérdésekkel vagy elég a fikció?

A hitelességet tartom a legfontosabbnak. Egy teremtett világban könnyen abba a hibába eshetünk, hogy azt gondoljuk, nincs szükségünk a tudományos tényekre. Holott ez koránt sincs így. Érdemes utána nézni bizonyos dolgoknak mielőtt papírra vetnénk azokat.

3. Fontos számodra a személyes visszajelzés az olvasóktól vagy elég a fogyásjelentés?

Mivel a regényem még készülőben van így a blogom olvasottsága a legfontosabb. A Facebook oldalamon is megosztom a blogbejegyzéseket, illetve igyekszem az Index2-re is minél több cikkel kikerülni. Mivel szívügyem a kortársa hazai írók támogatása, nagyon fontos, hogy sokan olvassák a bejegyzéseimet. 

4. Szerinted mennyire fontos, hogy az író szeresse / pozitívan értékelje a témát, amiről ír?

Szerintem csak az tud igazán nagyot alkotni, aki képes azonosulni minden általa megteremtett helyzettel. Nem feltétlenül kell szeretni egy témát, ha egy részed belehal írás közben az már jelent valamit. 

5. Ha nem találsz megerősítést valamire, hogy valóban helytálló-e, de te igaznak érzed beleírod a munkádba vagy kihagyod? 

Valószínűleg megkérdezném Nádasi Kriszt és pár másik írótársamat. Sokat adok a véleményükre. 

6. Van művész / szakember akinek a főszereplésével, vagy dokumentumfilmben a tolmácsolásában szívesen látnád a munkád?

Weiner Sennyey Tibor felolvasásait imádom.Esetleg Vilkó egy szál gitárral zenei aláfestésben. Külföldiek közül Momoa mindig jöhetne egy szerepre nálam :D <3 

7. Lehet úgy alkotótevékenységet végezni, hogy a környezet (rokonok, munkahely) nem támogató?

A páromnak néha féltékeny az írásra, de egyébként nem akadályoz semmiben. Én úgy gondolom, hogy ha valakinek az írás az élete, akkor nem szabad feladnia. Senki nem szólhat bele abba ami nekem örömet okoz. A munkahely nem támogatása izgatna a legkevésbé, hogy őszinte legyek. Amíg az irodában megcsinálom amit kell, a szabadidőmet arra használom amire akarom. Szerencsére ilyen jellegű problémám nincs, jó helyen dolgozom. 

8. Van író / szakember, akivel szívesen részt vennél közös író-olvasó találkozón?

Több ilyet is meg tudnék nevezni. Ami szerencse, hogy egyik sem lehetetlen, hiszen egy országban élünk, ahol valljuk be, nincsenek igazán távolságok. Igyekszem minden kiszemeltemet személyesen is megismerni. 

9. Hogyan reagálnál ha valaki felajánlaná, film készülhet a munkádból vagy felhasználnák forrásként, természetesen a neved megjelölésével?

Örömömben átmennék Lazovicsba. :D Viccet félretéve, tuti elbőgném magam és le se lehetne törölni a vigyort a képemről.

10. Kaptál már olyan kritikát, amitől úgy érezted, feladod? Ha igen, hogy sikerült túllépned rajta?

Még nem, viszont a regényem sincs még kész. A blogomat se kritizálta még senki. Úgy gondolom, hogy egy kritika, akkor igazán kritika ha épít, és nem elpusztít. Minden egyéb csak pocskondiázás, amire nem érdemes figyelmet fordítani. Rengeteg az önjelölt, magát kritikusnak valló bloggerina, akiknek fogalmuk sincs mit jelent a kritika és a recenzió. Egyáltalán, hogy mitől válik valami jó kritikává, és mitől marad egyszerű szubjektív vélemény. 

 

Remélem a válaszaimon keresztül sikerül egy kicsit engem is jobban megismernetek. A következő bejegyzésemig pedig olvassatok sok hazait! :) 

Író-olvasó-blogger találkozó a Bedbar-ban

Mi kell a jó hangulathoz? Szedj össze néhány írót, keress egy jó helyet, adj hozzá egy kis reklámot és tádám! Az olvasók és a bloggerek jönnek majd maguktól. 

Gabriella Eld és A.M.Aranth beszélgetős estje igencsak sok embert vonzott a tegnapi találkozóra. Szavakban senki nem szűkölködött, úgy folyt a beszélgetés, mint ha ezer éve ismerte volna egymást a társaság. Gabriella és Péter bemutatták könyveiket, mi pedig leplezetlen kíváncsisággal bombáztuk meg őket kérdésekkel. Mind a ketten olyan kaliberű emberek akiket érdemes megismerni. Nem kellett sokat gondolkoznom azon, hogy felvegyem őket az olvasmány listámra. Úgy tervezem a nyáron már olvashatjátok is az ajánlókat.

Nagy örömömre megismerhettem Vivien Holloway írónőt is, akitől még szintén nem olvastam eddig, de ez ellen sürgősen tenni fogok. Annyira megnyerő a személyisége, hogy engem azonnal "megvett" magának. Kis késéssel befutott L.J.Weasley is, akinek a könyvéről már olvashattatok a blogomon, most pedig megajándékozott egy könyvjelzővel. (Halkan jegyzem meg, annak is egész nap fogdosós az anyaga. Imádom.)  

Összességében azt tudom javasolni, hogy használjátok ki az ilyen a találkozókat! Örüljünk neki, hogy ezek a tehetséges írók köztünk élnek, lehetőséget biztosítanak a személyes kötetlen beszélgetésekre. Sokkal másabb érzés lesz a kezetekbe fogni a könyveiket, hogy nem csupán nevek lesznek a borítón, hanem hús-vér emberek. 

Legyen ez a nap jelmondata: " Találkozz hazai írókkal személyesen! Mert megteheted."